Olaszország Ifjúsági Világbajnokság

Annak ellenére, hogy 23 éves vagyok már rengeteg versenyen indultam. A legtöbb esetben nyertem is, hol érem, hol egy kupa vagy éppen serleg lett a díjam, de volt rá példa, hogy csak tapasztalatot és erőt a következő győzelemhez.

Elgondolkodtam, hogy melyik számomra a legkülönlegesebb érmem. Egyértelműen az, amelyiket 2009 július 12-én szereztem Olaszországban, a 6. Ifjúsági Világbajnokságon. 100 méteres síkfutásban indultam egyéniben, az nem sikerült túl jól, de a lényeg a váltónk volt. Mindig is szerettem váltót futni, imádom, ha másért is kell küzdeni, és imádom a győzelem örömét megosztani, együtt örülni a másikkal. A másik sport a kosárlabda, amit nagyon szeretek – itt is egymásért küzdünk – és lényegében a pályán nevelkedtem, ami szintén sok örömet adott nekem az életemben.

Visszatérve a világbajnoksághoz: Ifiben még van svédváltó (100m, 200m, 300m, 400m). A döntő előtti este összeültünk, beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy az 5.hely megcsíphető, és az hatalmas eredmény lenne nekünk. Szinte felérne egy aranyéremmel nekünk. Titkon bíztunk, hogy ha mindenki jól fut, akkor „győztesek” leszünk.

A 100 métert Nguyen Anasztázia kezdte, aki azóta is kiváló sprinterünk. Becenevén Naszti jól futott, a váltásunk tökéletes volt. Én futottam a következő 200 métert, amiből akkor tértem magamhoz, mikor átadtam a váltóbotot Vincze Dorinának, aki ugyancsak magából kikelve repülte végig a maga 300 méterét, és az amerikaiak mögött a második helyen kapta meg a stafétát Lóránd Lilla, aki az első kanyarban maga elé engedte a román és a bahamai atlétát. A célegyenesbe fordulva Lilla összegyűjtötte a maradék erejét, ráadásul az egész magyar delegáció, barát, szülő, edző egy emberként volt ott vele és segítette a lépteit, és végül országos csúccsal a dobogó második fokáig futottunk fel mi, a fehér bőrű magyar sprinter lányok. Az a gyönyörű ezüstérem azóta is csillog a polcomon – a többi kupa mellett -, még ha nem is lett aranyérem, de a gyomrom a mai napig összeszorul, ha visszagondolok arra a napra a magyar sikerre.

Az eredményhirdetésen az amerikai himnusz dallamára a magyar himnuszt énekeltük összeölelkezve, mert aznap hatalmas győztesek voltunk.