Aranylabda vs. FIFA Aranylabdája?

Az Aranylabda (angolul: Ballon d’Or) 1956-óta létezik, ugyanis ekkor hozta létre a „France Football”, egy francia labdarúgó szakalap. Ezzel a trófeával az adott évben legjobb teljesítményt nyújtó európai labdarúgót díjazzák. 1995-ben megváltoztatták a szabályokat, ami azt jelentette, hogy innentől kezdve az európai országba igazolt játékosok is megkaphatták ezt az egyedi trófeát. 2007-től pedig minden labdarúgóra kibővítették.

 

Hogy kik szavaztak?
Eleinte az UEFA szövetségébe tartozó, tagállamonként egy-egy újságíró adta le szavazatát. Értelem szerűen, aki a legtöbb szavazatot kapta a focisták közül, azt választották meg az év Aranylabdásának. A legelső alkalommal Stanley Matthews kapta meg a trófeát 1956-ban.

2007-ben a zsűri létszámában is volt változás, ugyanis, ekkor már 96-an szavaztak arról, hogy kié legyen neves trófea.

2010-ben nagyobb változás jött az Aranylabda történetében, mivel összevonták a FIFA év játékosa díjjal. Azonban ez nem tartott sokáig, hat év után újra a France Football, a francia szaklap önállóan adta át a díjat. Ezúttal olyan szabályt is hoztak, hogy csak európai újságírók szavazhattak arról, hogy melyik kivételes labdarúgó kaphatja meg, az ugyancsak kivételes trófeát.

Az első Európa kontinensén kívüli díjazott a libériai származású George Weah volt 1995-ben.

A legtöbb Aranylabda birtokosok pedig Lionel Messi, illetve Cristiano Ronaldo. Ők eddig, mind a ketten 5-5 Aranylabda díjban részesültek pályafutásuk alatt.

Az első és eddig utolsó magyar Aranylabdás Albert Flórián volt, 1967-ben.

 

A FIFA Aranylabda szintén egy díj, melyet az év legjobb labdarúgója kaphat meg. Viszont itt nem csak újságírók, hanem a szövetségi-, és válogatott csapatkapitányok is leadhatták voksaikat arra, hogy ki nyerje el az év legjobbjának járó egyedi trófeát. 2010- óta, a szétválás után, visszatértek az eredeti felálláshoz, azaz a FIFA minden évben újra az Év Labdarúgója díjat adja át.

 

Aranylabda Trófea birtokosok:

  1. Stanley Matthews (angol) – Blackpool.
  1. Albert Flórián – Ferencváros.
  1. Ronaldo (brazil) – Internazionale
  2. Zinédine Zidane (francia) – Juventus
  3. Rivaldo (brazil) – FC Barcelona
  4. Luís Figo (portugál) – Real Madrid
  5. Michael Owen (angol) – Liverpool
  6. Ronaldo (brazil) – Real Madrid
  7. Pavel Nedvěd (cseh) – Juventus
  8. Andrij Sevcsenko (ukrán) – AC Milan
  9. Ronaldinho (brazil) – FC Barcelona
  10. Fabio Cannavaro (olasz) – Real Madrid
  11. Kaká (brazil) – AC Milan
  12. Cristiano Ronaldo (portugál) – Manchester United
  13. Lionel Messi (argentin) – FC Barcelona.
  1. Cristiano Ronaldo (portugál) – Real Madrid
  2. Cristiano Ronaldo (portugál) – Real Madrid
    2018. Luka Modric (horvát) – Real Madrid

 

FIFA Aranylabdások:

  1. Lionell Messi (argentín) – FC Barcelona
  2. Lionell Messi (argentín) – FC Barcelona
  3. Lionell Messi (argentín) – FC Barcelona
  4. Cristiano Ronaldo (portugália) – Real Madrid
  5. Cristiano Ronaldo (portugália) – Real Madrid
  6. Lionell Messi (argentín) – FC Barcelona

 

Vajon 2019-ben ki nyeri majd az Aranylabdát?

Te is aranylábú vagy? Szeretnél Aranylabdás lenni? Vagy csak megajándékoznál valakit? Ha a Medallion-nál jársz, rendelj egyet! Több fajta gravírozható labdarúgó figuráink és érmeink közül válogathatsz!

Az oldal sütiket, más néven cookie-kat használ. Ezeket a cookie-kat a rendszer a gépeden tárolja. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.