Break tánc

A 70-es években kialakult amerikai zenei stílus, melyet sajátos mozgásformájú tánclépések jellemeznek. Rengeteg fajta tánclépést tartalmaz, amelyek akrobatikus mozdulatokkal egészülnek ki, ezért inkább fiatalok körében elterjedt.

A break tánc (=break dance) mára már olyan népszerű, hogy behálózta az egész világot, így ezt a mozgásformát és zenét kedvelő és űző fiatalok, versenyek keretein belül is összemérhetik tudásukat. A legjobban mozgó break táncos pedig hazaviheti a győzelmét jelképező trófeát, mely valószínűleg örök emlék marad számára.

Magyarországon is évek óta rendeznek break táncos versenyeket, csak úgy, mint a modern-, a társas- és a kortárs táncokból. Például az elmúlt nyáron került megrendezésre az Országos break táncpárbaj is, mely nagy sikert aratott.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően pedig a 2018-as Argentínában megrendezett Ifjúsági Olimpián már új sportágként jelent meg a falmászás és a karate mellett. Magyar színekben egy lányindulónk méretette meg magát break táncban, a „Csepke” becenévre hallgató, Török Enikő Erzsébet. Végül a magyarok 12 aranyéremmel, 7 ezüstéremmel és 5 bronzéremmel tértek haza.

Meglepő, de gondoltad volna, hogy Magyarországon ez a fajta stílus elterjedése Fenyő Miklósnak is köszönhető? A magyar „rock and roll” király külföldi tartózkodásai alatt több stílussal is megismerkedett, melyeket folyamatosan beépített zenéibe és szövegeibe. A 80-as évek elején kezdete itthon játszani „break” stílusú kreációit, melynek hatására egyre elterjedtebbé vált ez a stílus.

 

Mi felkészültünk!

Kedvet kaptál a break tánchoz vagy bármilyen másfajta stílusú tánc elsajátításához? Vagy már régóta űzöd? Akkor mindenképpen nézz körül a Medallion exkluzív, sokrétű aranyfigurái között! Itt több stílusú táncos díjat találsz, melyek egyedi szöveggel gravírozhatóak!