Az érem, más néven medál, olyan fémtárgy, melyet szimbólumokkal, motívumokkal díszítenek. Általában valamilyen sport tevékenyég, katonai-, tanulmányi rendezvények alkalmával osztják ki, kitüntetésként. Az érem egy kismérető tárgy, mely az ember tenyerében elfér.
Az érem készítés, a régi időkben művészetnek számított. Legelőször az 1440-es években az olasz származású Antonio Pisano készített érmeket, melyeken tudósok és hercegek portréi szerepeltek. De ekkor még az érem készítés művészete, nem örvendett nagy népszerűségnek. Az érem csak későbbi időszakban terjedt el, Franciaországban, majd Németországban, de ekkor még más jelentőséggel bírt, mint ma. 1601-1700 között kezdett igazán elterjedtté válni, mivel ekkor készült rengeteg uralkodói érem, illetve emlékérem. A 18. században kezdett jellemzővé válni az érmek jutalomként való adományozása. Az éremművészet a 19-20. században virágzott igazán. Ekkorra több területet meghódított, köztük Franciaországot, Olaszországot, Belgiumot és Ausztria-Magyarországot is.
A Medallionnál akár csak a régi érmeknél, kiemelkedő dombornyomott sportérmek közül válogathatsz. Egyes érmeink acélból, egyesek zamakból készültek, de megtalálhatóak nálunk az akril és egyedi érmek is. Az egyedi érmeinket pedig az Ön egyedi elképzelései szerint készíti cégünk. Valamennyi érmünkre gravír és felirat egyaránt készíthető.