Íme a 2016-os Tavaszi Horgász Show és a Medallion trófea

Három nap, több ezer látogató, kiváló programok, újdonságok és megannyi kiállító. Röviden így tudnám szavakban jellemezni a 2016-os Tavaszi Horgász Show-t.

2016. március 18-20.-a között került megrendezésre az idei évi Horgász Show, a már sok-sok díj, érem és serleg átadását megélt Syma Rendezvénycsarnokban, ezúttal viszont a Medallion trófea volt az, amit a helyszínen átadtak.

 

Az eseményt immár ötödik alkalommal rendezték meg, amely kiváló alkalom volt a horgászok és a horgászat iránt érdeklődők számára, hogy megismerjék a sportág újdonságait és legújabb márkáit, annak érdekében, hogy a következő versenyen majd az eseményen szerzett tapasztalatok birtokában zsebeljék be az újabb érem- és serleg díjakat.

A kiállítók a várakozásoknak megfelelően kitettek magukért és hatalmas kínálattal lepték meg a látogatókat.

DZ3B2950
Zárónap, a trófea átadása előtt fél órával

Az eseményen a kiállító standok mellett természetesen szerepeltek egyéb más programok is. Többek között hatalmas sikert aratott a FishingFashion– Divat -, majd halradarbemutató, de a programok között szerepeltek még versenyhorgászok előadásai és termékbemutatói is. Ezután következett Csörgő Tamás, aki a közelgő nagy balatoni horgászverseny, a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupáról, az IBCC-ről tartott előadást.

Izgalmas volt továbbá a Tekerj  Nyereményekért verseny, ahol a bátor próbálkozóknak 300 méter zsinórt kellett egyik orsó dobjáról a másikra tekerni. A leggyorsabb versenyző ezúttal nem a jól megszokott érem, illetve serleg díjazásban részesült, hanem egy értékes nyeletőfékes horgászorsót nyert. 

Jutalmazták továbbá a szavazatok alapján legjobbnak ítélt standot is. A legjobb standnak járó díj egy, a Medallion Hungary Kft. által egyedi módon tervezett és gravírozott trófea volt. A trófea az esemény záró napján került átadásra a többi díj mellett.

DZ3B3568
A nyertes stand győztesei és a Medallion trófea

Csapatunk büszke arra, hogy egy ilyen volumenű eseményen adhatott át trófea díjat, köszönjük a bizalmat a Horgász Show szervezőinek. 

 

Üdvözlettel,

a Medallion csapata

Szeretnél ehhez hasonló tartalmakat olvasni?

Gyere és iratkozz fel! A legfrissebb cikkeinkről értesítést küldünk neked! 

Köszönjük!

Engedd meg, hogy megajándékozzunk egy 2.000 Ft KEDVEZMÉNYRE feljogosító kuponnal!

 

Ehhez mindössze email címedet és nevedet kell megadnod!

Az adatok kezelése az Adatvédelmi Szabályzatunkkal összhangban történik!

You have Successfully Subscribed!

A Cookie technológia segítségével Ön a legtöbbet hozhatja ki a weboldalunkból. Kérjük engedélyezze a Cookie-k használatát. Bővebben

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Ha továbbra is a beállítások változtatása nélkül marad a honlapon, azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, hogy minden "sütit" megkap a Medallion honlapján.

Bezár